A mesék naplója

Még nem volt meg a túllépés, de csináltam egy új blogot. Gondoltam még is csak kiírom magamból, amit érzek/gondolok éppen. Hol is kezdjem.. Nagyon sok minden történt velem az elmúlt napokban. De, hogy mindenkinek tiszta legyen a kép először is bemásolom szerény kis történetemet, amit én írtam nem olyan régen. Lényegében egy fiúról szól, akinek én fájdalmat okoztam. Akkor még nem tudtam, hogy ő lesz az a fiú, akivel az életem hátralévő részét képzelem el. Jöjjön akkor a történetem.

Volt ugye bár E (a fiú), aki nagyon hajtott egy jó ideig D-re (azaz rám). D-nek akkoriban volt egy barátja, akivel úgy gondolta végre komoly kapcsolatot tud kialakítani. Ezt elmondta E-nek is, de ő akkor se adta fel. Nagyon próbálkozott. D próbálta úgymond ”leépíteni” E-t, de nem igazán sikerült. Egy idő után kezdett nagyon elromlani D akkori kapcsolata. E erről nem tudott, de valahogy mégis fokozatosan kezdett lemondani D-ről. Szakított D a barátjával, de akkor még semmi nem volt E-vel. Nem közeledett felé, félt attól, hogy E-nek már nem kell, ezért húzta az időt, abban bízva, hogy majd E fog kezdeményezni. Hát, sajnos arra várhatott volna örökké valószínűleg. Mivel E egyáltalán nem lépett D felé, ezért D összegyűjtötte minden bátorságát és E elé állt, mélyen a szemébe nézett és elmondta, hogy mit érez iránta. E erre csak ennyit mondott; „ Mi ez a nagy fordulat? Miért pont most kellek én?” – D erre nem igazán tudott mit mondani, így vége is lett az akkori beszélgetésnek. Teltek, múltak a napok, a hetek és még mindig semmi sem történt. E nem lépett. D elhatározta, hogy ismét megpróbálja. Sok időbe telt ismét erőt gyűjteni az újabb csalódáshoz. Ugyan úgy, mint legutóbb, D elmondta mit érez, E pedig elmondta, hogy már nem akar tőle semmit, mert már elmúlt a szerelem (!!!). Itt kellett volna teljesen lemondani E-ről, De nem ment D-nek. Egyre jobban kezdte megszeretni E-t (de, hogy mi fogta meg ennyire D-t E-ben az egy örök rejtély marad valószínűleg). Nagy nehezen, de nem teljesen, D túltette magát az újabb visszautasításon. Gondolta, hogy változik egy kicsit, hát ha úgy megszereti E. Ez sem így lett. D 360°-os fordulatot vett, de még így se kellett E-nek. Valószínűleg E-nek fel se tűnt, hogy D miatta változott meg teljesen. D nem bírta feladni, ezért ismét E elé állt. (Mostanra, amúgy D rájött, hogy beleszeretett E-be.) Szerencsétlen D elmondta ismét a mondókáját, de E-t nem lehetett megpuhítani. Csak ennyit mondott; „Már nem kellesz. Nem tetszel. Értsd meg!” - Hát paff - Mit gondolt vajon? Hogy majd egyről a kettőre elfelejti D azt (az addigra már eltelt) 6 hónapot? Na, ez nem így megy. D folyamatosan szenvedett, mivel is E-vel egy iskolába és egy osztályba is jártak (illetve, még mindig egy osztályba járnak). Minden nap látják egymást. Minden nap ugyan úgy vállnak el. Alig beszélgetnek, az iskolában mivel E folyamatosan azt mutatja D-nek, hogy már egyáltalán nem érez semmit iránta. Az utolsó visszautasítás óta D nem próbálkozott, de gondolkozik egy újabb próbálkozáson, a remény még benne van (sajnos), és nem bírja feladni, mert SZERETI (!!!!!!!). D soha nem fogja valószínűleg megtudni, hogy miért nem kellett E-nek, hogy valójában mi volt az ok. De ki tudja, lehet titokban egymásért élnek és egymásért halnának meg. Pont.

”Röviden” ez volna az én kis történetem. Azóta változatlan a helyzet. E nem lép, és csak azt mutatja nekem, hogy már semmibe se vesz. Illetve, nagyon is figyel rám. Mindenre emlékszik, amit az elmúlt 7 hónapban mondtam vagy tettem. Ez persze jól esik és végképp megmarad bennem a remény, hogy egyszer talán összejövünk.