Azt hittem, nem fog már a bűbáj,
nem szeret többé e szív mást.
Az eszem figyelmeztet: állj meg,
a vége mindig csak sírás-rívás!
Egyre jobban kezdek megint magamba zuhanni. Tegnap volt az imádatos Valentin nap. Ebben az évben sem volt éppen akkor barátom. Hihetetlen, ez biztos valami átok lehet rajtam. Minden évben arra vágyom, hogy egyszer nekem is legyen éppen február 14-én barátom. Még ha csak arra az egy napra is, de legyen. Nagyon sokat gondolok mostanság E-re. Sőt… tegnap nagyon szenvedtem egyedül itthon. Folyamatosan ő járt a fejemben. Komolyan mondom, mintha beleolvadt volna a fejembe. Nagyon megszerettem. Csak tudnám miért.. Nem egy olyan, hú ha pasi. De egyszerűen egy pillantásával el tud varázsolni. Hát, ha még hozzám is szól.. Te jó ég. Amúgy megmondtam neki, hogy inkább ne is szóljon hozzám se semmi más, mert felejteni szeretnék. Amikor beszéltünk még sírtam is, mert már nem bírtam magamban tartani. Akkor azt mondta, hogy ő akkor is hozzám fog szólni stb. Utána beszélgettünk kicsit MSN-en. Akkor kimondta a bűvös mondatot: „Legyünk barátok.” Én meg mondtam neki, hogy ha nem lesz mellettem rossz napjaimon, akkor nem kell, hogy a barátom legyen. Erre Ő azt mondta, hogy ilyen esetben nem fog átrohanni hozzám. Ő nem így gondolta, legyünk sima ” barát barátok”. Mondtam neki, hogy nekem ilyenre nincs szükségem. Elég ”barátom” van már. Gondolom akkor kicsit megsértődve érezte magát vagy nem tudom. Mert innentől kezdve, amikor azt írtam, hogy nem kell ő nekem, mint barát, egyből máshogy viselkedett. De az óta nem igazán beszéltünk. Írtunk németből dolgozatot, akkor beszéltünk néhány szót, mert segítettem neki pár szóban. Hiányzik nagyon a piszkálódása, de jobb így, hogy nem beszélünk. Holnap lesz a ciki, amikor is informatika óránk lesz kettő egymás után, és mind a két órán közvetlen egymás mellett ülünk. Semmi nem választ el minket, még egy papírlap se. Nagyon jó lesz. Sokszor verem a fejem a falba, hogy miért dobtam el magamtól, amikor ő mondta, hogy jöjjünk össze. Még most se értem mi volt akkor velem. Hisz már akkor nagyon kedveltem. Csak gondolom ez nem esett le neki még most sem. Vagy már tényleg nem érez irántam semmit. Elgondolkoztam azon, hogy milyen jó lesz, hogy még két évig együtt leszünk, vagyis egy osztályban. De rájöttem, hogy mégse lesz olyan jó, mint amilyennek először gondoltam, mert egy az, hogy jövőre dolgozni fogunk a suli mellett. Így keveset fogom látni. A másik, hogy így soha nem fogom elfelejteni. Egy fiú se akar belépni az életembe, hogy elfelejtsem. Hihetetlen.. amikor szükségem van egy fiúra, aki szeret meg stb., akkor pont egy sincs. Jó, lenne több jelentkező is, de egyik se kell. Nekem E kell! És senki más! Bárcsak olvasná ezt a szaros blogot és megtudná végre, hogy mennyit szenvedek érte. Pénteken voltam bulizni a My Sweet Night-on. Akkor se éreztem valami nagyon jól magam, mert hiányzott iszonyatosan E. Reménykedtem, hogy eljön. Mégis csak egy nagy buli volt. De nem jött el. Amúgy nem egy bulizós fajta. Csak jött egy hülye gondolat, hogy lehet, éppen arra a bulira eljön. De hát nem jött, pedig én vártam. Azt hiszem, megyek és elsírom a bánatom Mackó úrnak. Ő az egyetlen, aki még nem mondta, hogy unja már az E miatti siránkozásomat. Valószínűleg ő nem is fogja mondani…
Utolsó kommentek